• 6344 Hajós, Kút tér 1.
  • +36 70 324 8800
hu

Baja a megye második legnagyobb városa, magában foglalja a Gemenci Tájvédelmi Körzet egy részét. A Duna és mellékága, a Sugovica a vízi sportok, kirándulások, horgászat kedvelőit csábítja ide. A bajai halászlét és a környék borait évről évre sok ezren kóstolják meg a halászléfőző fesztiválon és a vendéglőkben. Minden idelátogatónak figyelmébe ajánljuk a belvárosi körutat, amely magába foglalja a Szentháromság teret, Városházát, Bácskai Kultúrpalotát, a Sétáló utcát és a Tóth Kálmán teret, Szent Péter és Szent Pál Plébániatemplomot, Páduai Szent Antal Kolostortemplomot, Déri kertet, Rókus utcát, Jelky András szobrot, Zsinagógát, Szent Miklós Görögkeleti Plébániatemplomot, Petőfi-szigetet, Árpád-kutat, Halászpartot, illetve a Türr István Emlékművet. Baján sokféle múzeum is található, ezek közül az egyik legnagyobb a Türr István Múzeum és a Bácskai Kultúrpalota. Ugyanúgy, mint Kalocsán, Baján is lehetőség van városnéző kisvonat igénybevételére.

Az 54 felnőtt vagy 72 gyerek szállítására alkalmas gumikerekű kisvonat tavasztól őszig naponta 10 és 18 óra között, minden egész órában indul a Tóth Kálmán térről. A vonat menetideje kb. 35 perc. Baján minden aktív kiránduló is megtalálja a neki tetsző programot. Lehetőség van kerékpározásra, túrázásra, lovaglásra, horgászatra, vadászatra, strandolásra és különböző vízi sportolásra, illetve hajókirándulásokra. Baja fesztiváljai közül is a legnagyobb, amely országszerte híres, a Bajai Halfőző Fesztivál. Ilyenkor ugyanis több ezer bográcsban fő az immár hungarikummá lett bajai halászlé, amely nélkül elképzelhetetlen bármilyen ünnep Baján. A Bácskai Lovasnap is igazi kikapcsolódást nyújt minden arra járónak.

A színház szerelmesei sem maradnak hoppon Baján, hiszen minden augusztus végén szabadtéri előadásokkal szórakoztatják az érdeklődőket. Amennyiben a családdal, vagy barátokkal egy kis fejtörőre vágyik, a Zárkaland bajai szabaduló szobája tökéletes kihívást jelent. Ezen kívül a Petőfi Szigeten egy Kalandpark várja minden kikapcsolódásra vágyót.